November 23-án este megjelentek a CSOK Plusz részletei, ezáltal egyre tisztul a kép, hogy mit és hogyan igényelhetünk majd.
Mint ahogy már korábban is olvashattátok jövőévtől érdemben átalakul a lakástámogatási rendszer. (korábbi cikkem itt olvashatod) A Csok plusz egy olyan államilag támogatott hitel, amelyet a gyermeket tervező házaspárok vehetnek majd igénybe lakás céljaik megvalósításához. Az akár 50 millió forintos hitelösszeg, a maximális 3%-os fix kamat és a gyermekek után járó tartozás elengedés igazán kecsegtető ajánlat, de nézzük a részleteket.
A megjelent törvényjavaslatból szeretném kiemelni, az eddig tisztázatlan részleteket, és azokat a pontokat, amelyeket a legtöbben kérdeztetek.:
80 vs. 150 milliós értékhatár pontosítása!
Az eddig elhangzottak szerint amennyiben az első ingatlanvásárlás történik, maximum 80 milliió forintos értékhatárral kalkulálhatunk. Ezt hogyan számítják, illetve mit tekinthetünk első ingatlanvásárlásnak? – A tervezet szerint: korábbról mindkét félnek lehet ingatlanja, azonban fontos, hogy házaspárként ez legyen az első közös ingatlan. Amennyiben nincs és korábban sem volt közös tulajdonú ingatlan, akkor legfeljebb 80 milliós értékkel lehet számolni. Minden más esetben 150 milliós értékkel. Amennyiben volt és 2 éven belül adtátok el / jelenleg is van közös ingatlan, akkor az eladási ár/aktuális forgalmi értéknél magasabb áron szükséges nézegetni az új közös otthont.
Vásárlás és építés esetén a vételárba nem kell beleszámolni a telek + egyéb építményeket. ! Fontos azonban, hogy az ingatlan forgalmi értéke legfeljebb 20 százalékkal térhet el a vételártól. Ezt az értékbecslő fogja meghatározni.
Miként lesz kombinálható a CSOK Plusz?
Ahogy korábban bejelentették: a falusi Csokkal mindenképp, mivel a CSOK Plusz minden településen elérhető lesz. Valamint meglepő, de akár meglévő CSOK támogatással is összevonható lesz, amennyiben a meglévő ingatlant szeretnénk bővíteni. Csak abban az esetben igényelhető újra, ha a korábbi támogatást már visszafizettünk. (Személy szerint ezzel a visszafizetéssel és újra igényléssel kapcsolatosan több tényező is kérdéses számomra. Amint 100%-os pontossággal tudom az apróbetűs részeket, természetesen frissítem a meglévő tényeket.)
Mikor és mennyi lesz a büntetőkamat?
Mivel a CSOK Plusz egy - az állam által - támogatott hitel, ezért ha az előírt szabályokat megsértjük, (pl.: válás, vállalt gyermek a megadott határidőn belül nem születik meg, nem fogadunk örökbe, vagy elköltözünk..) akkor az államtól kapott támogatást vissza kell fizetni, ami a jegybanki alapkamat 5 százalékponttal növelt értékének megfelelő büntetőkamat.
Nagyon fontos, hogy akkor is kell számolnunk a büntető kamattal, ha önkéntes visszafizetés történik. Kivéve, ha az új ingatlant 1 éven belül vásároljuk, építésen esetén, pedig 3 éven belül. Ebben az esetben nem kell büntetést fizetni. Eladás esetén a visszafizetést a kincstár letéti számlájára szükséges utalni, a hitelt pedig végtörleszteni szükséges.
Milyen célra lesz igényelhető?
használt és új lakásvásárlás
építés
bővítés
valamint vásárlással egyidőben kezdeményezett bővítés
Figyelem! Felújítás és korszerűsítés nem szerepel a finanszírozható célok között.
Ki igényelheti?
Kizárólag házaspárok
A házaspár hölgy tagja az igényléskor nem töltheti be a 41. életévét, kivéve, ha a terhesség 12. hetét már betöltötte. Ebben az esetben 2025. december végéig benyújtható az igénylés.
Legalább egy gyermeket mindenképp szükséges vállalni. - Gyermeknek számít a 12 hetes magzat 25 éves koráig. Egyébként a vállalt gyermekek megszületésére 4-8-10 év áll rendelkezésre. A maximális hitelösszeg megállapításánál a meglévő és vállalt gyermekek egyaránt számítanak.(15-30-50 millió forint az igényelhető hitelösszeg ) Tartozáselengedés azonban csak az igénylést követően vállalt gyermekek után lehetséges igényelni. Ès ami nagyon fontos, hogy az egyébként is igényelhető gyermekek utáni jelzáloghitel-elengedést (korábbi cikkem a tartozás csökkentéséről itt olvashatod) nem kombinálhatjuk a csok plusz tartozás elengedésével. Választanunk szükséges, hogy melyik könnyítéssel szeretnénk élni.
Továbbra is elvárás a büntetlen előélet és a köztartozás mentesség, illetve a TB jogviszony igazolása. Elegendő, ha a házaspár egyik tagja nyújt be igazolást, minimum 2 éves folyamatos jogviszonyról. (könnyítés, hogy legfeljebb 30 napos egybefüggő megszakítás még elfogadható)
Minekutána banki hitelről van szó, elengedhetetlen, hogy a bank által támasztott követelményeknek is megfeleljünk, vagyis mindkét félnek hitelképesnek kell lennie.
A bankok elvárásai és bírálata eltérő lesz, így továbbra is megéri kérdeznetek, hogy melyik banknál igénylejétek majd a hitelt.
Az ingatlanban mindket félnek tulajdont kell szerezni (további adóstárs bevonása nem lehetséges) és elvárt az életvitelszerű ottartózkodás.
Ingatlannal kapcsolatos legfontosabb elvárások:
Az ország egész területén lévő lakás / lakóház, /tanya /birtokközpont elfogadható, de mindenképp legyen komfortos. (12nm-t elérő lakóhelyiség, legyen fűtés, víz, konyha, fürdő…) a közművesítés alól akkor van kivétel, ha megfelelően igazolni tudjuk, hogy az adott utcában sincsen közmü.
5 évre visszamenőleg nem lehetett az ingatlan saját tulajdonban
Az alapterületre vonatkozó elvárások:
Az alapterület vizsgálatánál a meglévő és vállalt gyerekeket is figyelembe kell venni. Lakásvásárlás esetén az adásvételi szerződés megkötését követően 180 napon belül továbbra is elvárás, hogy beadjuk a bankba az igénylést. Illetve az a szabály is megmarad, hogy az ingatlan eladója/ éppítetője nem lehet közeli hozzátartozó.
Amiről továbbra sincs infomáció: Az illetékmentes vásárlási lehetőség, valamint az ÀFA visszaigénylésének a lehetőségéről továbbra sem találtam részleteket. Remélhetőleg a december 1-jére az illetékesek regálnak és hamarosan minden egyértelművé és kézzelfoghatóvá válik.
Ha nem szeretnél lemaradni a részletekről, illetve kíváncsi vagy, hogy személy szerint miként tudod majd kihasználni a CSOK Plusz lehetőségeit, akkor nincs más dolgod, mint az alábbi gombra kattintani és megadni az email címed. Első kézből foglak értesíteni!
Commentaires